… ami nálunk egyenlő a családi beépített atombomba robbanásával.

Nagyon sok dolog történt kis közösségünk belső köreiben, regényt tudnék vele megtölteni. Nem is pazarolok erre karaktert, inkább a jelenre koncentrálok.

Közeli barátaim mind tudják, hogy nevelőapám mekkora tapló bunkó volt az elmúlt időszakban. Ősszel űgy tűnt, vééégre valami pozitív változás történt nála, de most, hogy közeledik a karácsony, ami ugye a családi szeretet meg miegymás ünnepe, megint kitört belőle a vadállat.

Egyik legfőbb bizalmasom elmondása szerint szorult belém némi igazságérzet, így eléggé érzékenyen érint, hogy elkezdett a fater csesztetni. Tegye csak, hadd tegye, ha igaza van, de jogtalanul ítél engem, nem csak engem, hanem öcsémet is, édesanyámról nem is beszélve, akit rendszeresen hülyének néz. Beszól, és én fél órán keresztül káromkodok a lehető legszaftosabb szavakat összeválogatva, mert nem merek törtni-zúzni, pedig legszívesebben megtenném… a csontjait is széttörném. Porrá zúznám.

Ennyit a karácsonyról, amikor az a minimum, hogy egy kicsit is összetartunk… de neeem, neki az a legjobb, ha szétmegy a família. Gratulálok neki, előállította a saját szegénységi bizonyítványát.